Kategória: Egészségünkről, egészségünkért
Találatok: 2307

Módszerünk a test egy olyan részére koncentrál, mely mindenütt ott van, alapvető fontosságú a szervezet működése, funkciózavarai, illetve a gyógyulás szempontjából is – és amelyhez a klinikai orvoslásnak nincs hozzáférési pontja, ez az ún. Pischinger-féle alaprendszer vagy mesenchyma. Nagyon röviden a sejtek közötti teret jelenti, ahol a kommunikációs folyamatok, a tápanyag- és salakanyag szállítás zajlik. 

Minden sejt interakcióban van a környezetével. Az egysejtűek az óceánok vizét használják szabályozó rendszerként. Ennek „biológiai” megfelelője található meg az emberi sejtek közötti tér ionösszetételében. Az alaprendszer (mátrix) alkotja a sejteket körülvevő környezetet. Ez határozza meg a sejtmag örökítő anyagának élettani vagy kóros  szabályozóképességét (=genetikai jelentés).  Az alaprendszer a következőképpen definiálható:

Az  alkotórészek kölcsönhatását a sejtek közötti folyadék határozza meg. Az alapszövet alkotóelemei a masztociták (hízósejtek) , a védekezésben résztvevő sejtek, a fibrociták (kötőszöveti sejtek) és a parenchymát (a szerveket felépítő szövet) alkotó sejtek. A   sejtek közötti teret cukor-polimerek töltik ki. Kapillárisok, nyirokerek és idegvégződések szövik át, így az alkotórészek interakcióban vannak egymással, hálózatban és hálózatot létrehozva, amely tulajdonképpen maga az alap-szabályozó rendszer. Az alapszövet makroszkóposan kötő- és támasztószövetekből épül fel.  A puha, laza kötőszövet alapszövetben nagyon gazdag, és tipikusan a következőképpen oszlik el:

a kapillárisok „kísérője”

az epitélium  alatti retikuláris sejtek  is ide tartoznak, pl. epidermisz , nyálkahártyák, a lép pulpája , a fog pulpája, a méh nyálkahártyája, a nyirok- és zsírszövet

az erekkel fut az ideg-,  izom- és ínrostok között

felépíti a belek kötőszövetét.

A laza kötőszövet elengedhetetlen része a következőknek:

A szervek kapszulájának finom struktúrájú kötőszövet a durvább típusokhoz - inak, szalagok, dura mater , cornea , csontok, porcok, fogak- vezet, amelyek már a szervekre jellemző tulajdonságokat hordozzák. Az erek és idegek „kísérőjeként” ezekben a szervekben is van laza kötőszövet. A kötőszövet szerepe messze nem merül ki a térkitöltésben és a szilárdításban, felel a specifikus szerfunkciók végrehajtásáért, a táplálásért, a regenerációért, valamint vezeti az ér-, és idegfunkciókat is. Éppen ezért a kötőszövetet élő, organikus médiumnak tekintjük.  Arra a fontos felismerésre, hogy a kötőszövet transzmitter, az a tény vezetett, hogy az erek és idegvégződések nem érnek  magukhoz a sejtekhez. A kötőszövet tehát olyan szállítási útvonal, ahol a táplálék és az információ útja kereszteződik, vagyis tulajdonképpen molekula szintű szűrő is! A kapilláris és a sejt közötti anyagcsere rajta keresztül zajlik oda-vissza, ezért bizonyos méretű és töltésű részecskék eleve ki vannak szűrve az áramlásból. Az, hogy a szűrő mekkora részecskéket enged át, két tényezőtől függ:

a proteoglikánok  koncentrációjától és moláris tömegétől

a sav-bázis háztartástól.

Mostmár egyértelmű, hogy mit okozhat a szervezet elsavasodása, amelyet mesenchymális acidózisnak nevezünk.

A proteoglikánok negatív töltése is fontos szereppel bír, mert ezáltal vizet tudnak megkötni, és lehetővé teszik az egy vegyértékű ionok két vegyértékűre való cseréjét. Ez biztosítja az alapszövet állandó ozmotikus nyomását. Az alapszövet SOL-GÉL  átalakulása is a proteoglikánok koncentrációjának függvénye. Az így létrejött elektrosztatikus egyensúly potenciálkorrekcióval reagál minden, alapszövetben végbemenő változásra.

A potenciálváltozások többé-kevésbé kódoltak, a sejthártyával való kommunikáció eredményei. Erejüktől függően az izom- vagy idegsejtek  sejthártyáját depolarizálják, melyre a sejt reagál, vagy egyéb sejtek esetében a sejthártya messengereit aktivizálják, amelyek az információt a sejtmaghoz egyéb utakon továbbítják. Vízkötő és ioncserélő képességüknek köszönhetően az alapszövet cukor-polimerei képesek információátadásra és –tárolásra. A DNS-től eltérően, amely hosszú távra tárol információt, az alapszövet gyors információátadásra szolgál, mely a homeosztázist , ezáltal az alapregulációt tartja fenn (rövid távú memória).

Az ún. neurohumorális rendszer az endokrin mirigyekhez vezető kapillárisokból és a központi idegrendszerrel kommunikáló perifériás idegekből áll. Mindkettő az agytörzsben hálózatba rendeződik, vagyis az alaprendszer a felsőbbrendű szabályozó központok működését is befolyásolja. Így kapcsolódik egymáshoz a neurohumorális rendszer központi és perifériás része.

A többsejtű, oxigént lélegző élőlények esetében az alaprendszer és a cukor polimerek képviselik a védekezés és információs rendszer legősibb formáját. A cukorpolimerek szabályozzák a kötőszövet redox-rendszerének  látens készültségét, vagyis az elektronok leadását és felvételét.  A redox-képességnek köszönhetően, minden helyzet, amely az alapszövet elektrosztatikus egyensúlyát megváltoztatja, olyan információnak tekinthető, amely kihat az egész szervezetre.

A fölösleges sejten kívüli protonokat és elektronokat az oxigén-szabadgyökök befogják. Ez minden enzimatikus reakciónál így van, cukorpolimerek és víz közreműködésével. A, C és E vitaminnal kombinálva a szervezet legnagyobb extracelluláris antioxidáns-rendszerét képezik. Az ilyen folyamatok során keletkező hő további biológiai folyamatokat aktivál. Ha az alapszövet bizonyos funkcióinak nem tud eleget tenni, pl. a környezeti toxinok vagy nehézfém-terheltség miatt, az egész szervezetre kiható következményekkel szembesülünk, hiszen az oxidatív stressz a betegségek halmozódását, krónikus folyamatokat, sőt, még daganatos megbetegedéseket is előidézhet.

Ha a szervezetben kóros folyamat zajlik, annak mértékétől függően az alaprendszer is bizonyítottan érintett lehet, funkcionális és morfológiai értelemben egyaránt.

Az alaprendszer holisztikusan, de nem egységesen reagál (szabályoz). Ismert tény, hogy minél rövidebb ideje tart a krónikus betegség, annál nagyobb oldalkülönbségeket (pl. vérnyomásesés, testzsír értékek) találunk, vagyis a korai szakaszban egyértelmű szegmensreláció áll fenn! Az alaprendszer lokális zavarának információja a megfelelő gerincvelői idegeken keresztül eljut a csontvelőhöz. Amint a központi idegrendszer reagál, a megfelelő szegmensben kialakul a betegségre jellemző tünet (pl. fájdalom).

Példa: fejfájás – ebben az esetben a HKO szerinti meridiánok magukban rejtik a diagnosztikus lehetőséget. Itt a következő meridiánokra érdemes figyelmet fordítani:

Diagnosztikai szempontból ez azt jelenti, hogy a szerv (a fenti példában az epehólyag, húgyhólyag, gyomor vagy hárommelegítő) „beteg” és „terheltségét” (fájdalom) a felszínre vetíti ki. A holisztikusan gondolkodó terapeuta célja, hogy kiderítse, melyik szerv felelős a vezető tünet kialakulásáért.

A zavar valójában a „mélyben” van, az alaprendszer „rejtett” területén. Helyileg a válasz nagyon távol is létrejöhet, és a korai stádiumban kötőszövetbeli változásokkal is jár (GÉL állapot). Ezekhez az izomzat fájdalmas feszülése is társul. Ezek az ún. triggerpontok a klasszikus akupunktúrás pontok megfelelői.

A zavarok egész szervezetre gyakorolt hatása a fő terhelő tényező fennállásának időtartamától, minőségétől    és mennyiségétől függ. Krónikus  panaszok akkor alakulnak ki, ha már vissza nem fordítható szövetösszenövések vannak. Nincs jelentősége, hogy ezek gyulladás okozta zavarok, vagy nem organikus eredetű terhelések! Mielőtt a betegség klinikailag felismerhetővé válna, egy vagy több (!), hosszú távon jelen lévő terhelő tényező ( gócok/ zavaró mezők, mint pl. sebészeti hegek, nehézfémek, gyökérkezelt fogak, diszbiózis vagy környezeti toxinok) a fő terhelő tényező alatt megbújva már terhelik a szervezetet.

Ha sokáig fennáll (időfaktor!), akár egy „egyszerű” noxa  vagy „egyetlen” toxin is elég lehet az alaprendszer kisiklásához, „globális” zavart létrehozva ezzel a fiziológiás szabályozásban.

A góc olyan lokális gyulladás, amely nem okoz tünetet. A fájdalomküszöböt nem éri el. Anyagi eredetű, a szervezet sajátja vagy idegen anyag körül alakul ki, amennyiben a kóros folyamat nem szorítható vissza. A zavaró tényező reprezentálja a bioenergetikai (funkcionális) hatást (tükörkép). A góc mindig magában hordozza a krónikus betegség kialakulásának veszélyét. Éppen ezért, minden tisztázatlan eredetű betegség (különösen ha a klinikai módszereknek nincs kézzel fogható eredménye) esetén gondolni kell a gócokra! A gócot klinikai értelemben véve nem lehet diagnosztizálni. A szervezetben bárhol előfordulhat (pl. krónikus appendicitis), de általában hegek, idegen anyagok és a belső szervek gyulladásai közelében valószínű. A fogakra és a belekre, amelyek kb. 400-500 négyzetméter „kommunikációs” felülettel rendelkeznek,  külön figyelmet kell fordítani góc/zavaró mező szempontból. A fogászati gócok csak akkor láthatók röntgenfelvételen, ha  az állkapocs 40%-a demineralizálódott! Ez is jusson eszünkbe mindig, amikor „fogászati zavaró mezőkről” beszélünk.

A légzés és a tápanyagok oxidációja a sejtekben magas redukciós potenciát követel. Az enzimek, fehérjék és metabolitok redukciója energia, korrekció, sejtproliferáció és –differenciáció, regeneráció és növekedés. A szervezet csak akkor jut ideális mennyiségű, redukciót segítő tápanyaghoz, ha a táplálékot a lehető legtermészetesebb formában készítjük el és vesszük magunkhoz.