MedDiamond - MORA Terápiás kezelések

MÁRCIUS 

 

A hagyományos kínai orvoslás egyik filozófiai eleme az öt fázis (vagy öt elem) tana. Azt vallja, hogy az Univerzum minden egyes része és jelensége hordozza a FA, a TŰZ, a FÖLD, a FÉM és a VÍZ jegyeit. Ezek aránya határozza meg az élőlények, az évszakok, a természeti jelenségek, a bolygók, az anyagok tulajdonságait. Testünket behálózó energia csatornák - melyekben a csí áramlik - is illeszkednek az öt fázis rendszerébe. A március a FA elemhez kötődik. FA meridián az epe és a máj.   
 
 
A március az epe erősítésének időszaka. Az epe a májban termelődő, de az epehólyagban raktározódó, a széklet színét adó, zöldessárga vagy sárgásbarna nedv. Hozzájárul a patkóbél lúgos közegének biztosításához, ezzel segíti az emésztés számára optimális terep kialakítását, hiszen savas feltételek mellett a hasnyálmirigy váladéka és az epe működésképtelen. Az epe a zsírok lebontásáért felelős, ebből következik, hogy ha nem tudja ellátni funkcióját, a zsírban oldódó, a szervezet számára életfontos vitaminok (A, D, E és K) sem tudnak felszívódni. 
 
 
Az epével kapcsolatos leggyakoribb probléma az epekő. Az epekő általában koleszterinből és kalciumból áll, és akkor okoz panaszt, ha az epehólyagból kiszabadul. Ez általában zsíros étel fogyasztásához köthető. Jele a jobb bordaívtől a jobb vállig sugárzó, általában hányással kísért fájdalom, mely érintésre fokozódik. Előfordulása túlsúlyos, székrekedéssel küzdő, dohányzó embereknél gyakoribb, főleg, ha a családban halmozottan jelentkezik. A nőknél egyébként háromszor gyakoribb. 
 
 
Az epe karbantartásához megfelelő étrend is szükséges.  Tavasszal, az epe erősítésének időszakában önkéntelenül is kevesebb és könnyebb ételeket fogyasztunk. Szorítsuk vissza a sós, zsíros, nehéz ételeket, együnk zsenge növényeket (cékla, sárgarépa, hüvelyesek), csírákat, gabonafüveket, csípős gyógyfüveket (mézes menta tea), használjunk csípős zöldfűszereket (bazsalikom, édeskömény, majoránna, rozmaring, kömény, kapor, babérlevél). Minden nap kerüljön az asztalra nyers étel is.  
 
 
A lelki tényezők sem elhanyagolandók: az elfojtott, felgyülemlett agresszió az epében „kövesedik meg”. 
Gyógyteák közül az ezerjófűtea lehet hasznos. Szóba jöhet még a gyermekláncfű, citromfű, édesgyökér, borsmenta, kamilla is. Várandósoknál ezeket csak orvosi konzultáció után alkalmazzuk. 
 
 
A kőképződés megelőzhető, illetve a kisebb kövek kiüríthetők egy evőkanál hidegen sajtolt olivaolaj + egy evőkanál citromlé keverékével. 
 
A MORA® energiakeringési terápiák kiválóan rendezhetik az epe meridián energetikai egyensúlyát, így befolyásolhatják az epe meridián gyengeségével kapcsolatos állapotokat is (pl. fejfájás). Ezen kívül az epeköves panaszokra külön kezelés is rendelkezésre áll, ebben a tekintetben kiváló tapasztalataink vannak. 
 
 
Pollenallergiások figyelem! Ebben a hónapban virágzik a mogyoró és az éger. Szénanáthás pácienseink sok éve nagyon elégedettek a MORA® terápia hatékonyságával. 
 
szerző: MedDiamond Orvos-Természetgyógyászati Rendelő
www.meddiamond.hu

Kapcsolat

1111. Budapest, Karinthy Frigyes út.19. 
Magyarország

Mobil: +36 30 869 8355

E-mail: info@meddiamond.hu

Kövess minket a közösségi oldalakon is!

A MORA® rendszer

A MORA® rendszer egy 30 éve világszerte sikeresen működő állapotfelmérő és kezelő módszer.

 

A MORA® Diagnosztika és terápia ismertetőjéhez kattintson ide.